Napjainkban a huszonévesek helyett egyre több nő van, aki életének harmadik évtizede után vállal gyereket, mindenféle kockázatot vállalva ezzel. Sokan persze ezt a karrierépítéssel magyarázzák és ráhúzzák a lepedőt, pedig ennél jóval többről van szó! Úgy gondolom, hogy a ma élő magyar polgárok többsége, régi, idejétmúlt ideológiákat követ, miszerint a nő dolga a gyerekszülés, miközben a férfi dolgozik – jobb esetben. A nő feladata a háztartásvezetés, a gyereknevelés, a férj kiszolgálása mindenféle területen, beleértve a szexualitást is.
Akkor miért van az, hogy a skandináv országokban részmunkaidővel, kedvezményekkel, a férj gyesével keresnek megoldást? Hiszen így egy nő karrierje akkor sem szenved csorbát, ha két-három gyereket szül. Ezekben az államokban a nemek közti különbségek minimálisra csökkentek, ami alatt az egyenlő munkalehetőségeket és fizetést értem. Mindez nem újdonság, bármilyen hihetetlenül is hangzik, hiszen a folyamatok már az 1970-es években elkezdődtek! Ellentétben hazánkkal, ahol ha gyerekvállalásra adja a fejét valaki, óhatatlanul kivonja magát a forgalomból, és nem marad neki más, mint a 24 órás robot.
A hazai népességcsökkenést drága honatyáink úgy próbálták orvosolni, hogy állami szintre emelték a gyermek vállalás mikéntjét. Magyarul: kikényszerítik. Mindezt teszik felelőtlenül, hiszen hiába tömik tele gyerekekkel az árvaházakat, és a meddő nők otthonait, ha az itthoni körülmények csak a túlélésre elegendőek, s mindezt felismerve a jövő generációja, diplomával a kezében külföldre utazik, egy jobb élet reményében. Miért ne tenné? Hiszen itthon munka alig akad, vagy csak kevesek számára teljesíthető elvárásokkal, az egészségügy helyzete pedig egy vágóhídéval vetekszik.
Az egész nem az érzelmeken alapuló aggódásból fakad, hanem abból, hogy tisztelt urak, féltik a nemesebbik felüket, mivel nem lesz ki eltartsa a luxusvilláikat és verdáikat, az ingyen élő kisebbséget, akikre kampányaikat építik – tisztelet a kivételnek – és a nyugdíjasokat. Számomra teljesen felfoghatatlan az a tény, hogy mi vagyunk Európa egyetlen országa, ahol az állam a munkabérek több, mint 50%-át elveszi.
Mindezekből következik, hogy:
- a mai nyugdíjasok női gyermekei többnyire szakképzetlenek, mivel egy olyan korban éltek, ahol a középiskolai tanulmányokat befejezve a lányok többsége megházasodott, gyereket szült. Ennek következtében a leendő leányanyák nem képezték magukat, kiszálltak a piacról, majd otthon ülő szülőkké váltak. Olyan szülőkké, akikre már felnőtt gyermekeik képtelenek felnézni, mivel képzetlenségükből adódóan képtelenek finanszírozni tudásszomjas gyermekeik tanulmányait, MINIMÁLBÉRBŐL. Hiába okos, tehetséges és elszánt a lány vagy fiú. Így marad nekik is a korai gyerekvállalás, vegetálás és egy letűnt ideológia hagyatéka. És a kör kezdődik elölről.
- a minimálbér nemhogy gyerekvállalásra, de jóformán a túlélésre sem elég. Pályakezdőként az egyetem padjait elhagyva, a kötelező szamárlétra megjárása és egy esetleges sikeres felvételi után, az illető hálát adhat az égnek, ha egyáltalán megkapja a kenyérre valóját, függetlenül attól, hogy milyen képzésben vett részt.
- a ma élő, tudatos párok többsége nem azért nem vállal gyereket, mert nem akar, hanem azért mert nem tud! Legrosszabb esetben mindegyikük munkanélküli, jobb esetben a szülők támogatásával élik meg a mindennapjaikat. Azonban ők is emberből vannak, akik előbb – utóbb, bármilyen szörnyen is hangzik: meghalnak.
- azokat a körülményeket, melyek alkalmasak egy gyerek felneveléséhez, majd annak útnak indításához, több évbe telik megteremteni, még tisztességes fizetés mellett is. Mindez luxusszámba megy idehaza, pedig magától értetődő dolgokról van szó, hiszen a szülők többsége a legjobbat szeretné gyermekének, ezért több műszakot is vállal, amíg a gyermeke felügyelet nélkül van otthon, vagy kóborol az utcákon.
- a kórházak, ahol a leendő anyák szülnek, többnyire olyan bánásmódban részesülnek, mint a gyárak futószalagjain heverő tömegárú. Aki emberhez méltó bánásmódot és az eseményhez méltó, intim légkört szeretne, kénytelen százezres nagyságú összeget fizetni azért, ami amúgy járna neki.
- ezért nem vállalok gyereket, pedig szeretnék. Nem vállalok még akkor sem, ha még ez a legegyszerűbb befektetési mód. Amíg meztelen fenekű, felügyelet nélküli gyerekeket látok az utcákon – függetlenül attól, hogy milyen színű a bőrük – vagy szemétben guberáló embereket és mosolytalan arcokat, tudni fogom: ez az ország nem áll készen a változásra. A változásra, amire ha hajlandó lenne, megteremtené azt, amit gusztustalan módon az anyák bűntudatkeltésével akar elérni!
A tanulság a vak ember számára is látható: több évtizeddel le vagyunk maradva északi társainknál, pedig azt olvastam a transzparenseken, hogy: “Itt épül Európa!”. Akkor miről beszélünk?!