Ha napi rendszerességgel nem is, de olykor leülök a gép elé, hogy virtuálisan is “papírra” vessem a gondolataimat. Megesik olykor, hogy megfeledkezem az időről és az egész napot a laptop előtt töltöm, és amikor befejeztem, arra eszmélek fel, hogy besötétedett. Szeretek írni. Tehetséggel nem rendelkezem- vagy talán hangyabokányival – mindenesetre amíg egy- két ember visszajelzéseit kapom, megéri. A blogvezetés már önmagában is irodalmi műfaj, mivel írója kitárulkozik az emberek előtt. Számomra ez azért is nagy feladat, mivel az írásaim filozofikus jellegűek és általánosságban beszélek a tényekről, a gondolataimról, semmiképpen sem a bugyim színéről vagy arról, hogy Marika néni milyen szalámit vett az ABC-ben. Érdemesebbnek tartom azokat a gondolatokat felvázolni, amelyek jobb híján nap, mint nap foglalkoztatnak. Hogy rendjén van- e mindez, azt döntse el, maga az olvasó.
No, vágjunk bele!
Az emberek többsége új indivídumok után kutat egy idő után: nem rágódik az évtizedek óta majszolt szilván. Tehetségeit elismeri, tiszteli, becsületben tartja, de nem fogja egyként, a mindenség mindeneként kezelni. A történelemben, a művészetekben és hétköznapi életben ugyan úgy lesznek Hitlerek és Dalik, anyuk és apuk. Ez az élet rendje, körforgása. Sajnos elég fájdalmas elfogadnom a tényt, hogy a mai kor embere, ebbe nagyon is szeret(ne) belepiszkítani. Ösztönünkből hajtva tárulkozunk ki az új, az ismeretlen felé. Megfejtjük azok működését, mechanizmusát, algoritmusait. Vannak esetek, amikor jobb tudatlanként élni a mindennapjainkat. Miért cipelnénk vállunkon az emberiség keresztjét, ha a sajátunk is elégnek bizonyul? Ösztönünktől fogva a túlélésért harcolunk, és a cél elérése érdekében, mindent megteszünk. Pl. ha pénzről van szó, hirtelenjében megszűnnek a családi/baráti kapcsolatok, a “szeretlek”. Ez a bizalmatlanságból táplálkozik, ami napjainkra gombamód elszaporodott az emberek tudatában.
A fejlődést elsősorban nem a tudományok fejlődésében, azok magasabb szintű feltornázásában kellene látni. Kiirthatják a betegségeket, a vírusokat, orvosolhatnak különböző problémákat, ha mindeközben a természet törvényei uralkodnak. Elkorcsosult társadalmat fognak szülni az ilyen, vagy ehhez hasonló beavatkozások. Éretlen viselkedésre vall, amikor szülők adják meg születendő csemetéik szem, bőr vagy hajszínét. Egy évszázaddal ezelőtt, ez még elképzelhetetlennek bizonyult és csak a sci- fi könyvekben lehetett róla olvasni, azonban ez idő alatt rohamos változásokon mentünk keresztül, legyen szó globalizációról vagy állatfajok eltűnéséről. Örök érvényű igazság marad a kis hal- nagy hal effektus. Amíg ez formálja mindennapjainkat, aligha hiszem, hogy bármilyen beavatkozás hatásosnak bizonyulna a jelenlegi helyzet javítására, legfeljebb csak a “tüneteket” enyhíti. Mint az élet sok területére, így itt is elmondható, hogy az “aranyközéputat” járva, meglelhetjük a harmóniát, hogy egyensúlyban legyen a jó és a rossz. A tudomány határainak is vannak egészséges formái, de ha továbbra is túlsúlyban lesznek a gyökeres beavatkozások, beláthatatlan következményekkel járhatnak. Az ember mikéntje elveszti a funkcióját és átformálódik egy manipulatív “szerkezetté”. Ebben az esetben nem lesz szükség androidokra, mivel ezt a szerepet, az ember fogja betölteni. Mint ahogy korábban írtam a tehetségekhez való viszonyulással kapcsolatban, úgy globális értelemben is felfedezhető ez a “romlott szilva effektus”.
Ez a magvas gondolat további fejtegetések von maga után. Folytatása következik.